6. Az élő lélek – a test és a lélek összessége¶

Az evolúción alapuló tudomány szerint a lélek az anyagból származik. Ezt azonban nem léleknek, hanem „pszichének” nevezik. A pszichét az agykéreg tevékenysége eredményének tekintik. Ha ez így lenne, akkor a fizikai szükségleteknek és kellemetlenségeknek fontosabbnak kellene lenniük, mint a lelki szükségleteknek. A testnek kellene irányítania a lelket. Láttuk, hogy ez nem így van.

A természeti törvények szerint a sejtek kémiájából vagy anyagából nem keletkezhet anyagtalan lélek. Képzeljük csak el, hogy a test létrehoz egy pszichét, amely aztán eldönti, hogy ad-e a testnek valamit enni vagy sem. Vagy azt, hogy leugrik a 11. emeletről, stb. Az értelmünk alapján ezt nem tekinthetjük valószínűnek, és ellentétes lenne az ok és okozat törvényével is.

A lélek az, amely a gondolatok révén elektromos áramot hoz létre a testben. Ezektől a gondolatoktól függően a testben létrejövő áram hibás működést, önkárosítást, sőt betegséget is okozhat.

Ez azt mutatja, hogy a lélek által keltett elektromos impulzusoknak meghatározott hatást kell gyakorolnia az agykéregre, azaz a „helyes” gondolatok a test számára megfelelő impulzusokhoz vezetnek, míg a „helytelen” gondolatok káros hatást fejtenek ki. Az agykéreg anyag, és nincs saját döntése, nincs önrendelkezési képessége abban, hogy miként reagál a lélekre vagy a gondolatra. Ez azt jelenti, hogy a lélek helyes gondolkodásmódja, amely a testnek a megfelelő elektromos impulzusokat adja, megbízhatóan leolvasható a testben. Ugyanakkor a rossz, a testnek nem megfelelő elektromos impulzusok a testben szintén objektív reakciót adnak. A szubjektív gondolkodás objektív mérése nagyon hasznos dolog, különösen, ha életünkről és egészségünkről van szó.

Mielőtt azonban ezeket a részleteket megtudnánk, áttekintést kell kapnunk az antropológiáról, azaz az ember természetéről szóló elméletekről. Az ember felépítéséről sokféle elmélet létezik, de itt most csak a három legismertebb megközelítést vesszük szemügyre.

1. Egyrészt az emberi lényt három független entitás, a test, a lélek és a szellem összjátékának tekintik. A lélek és a szellem spirituális entitások. Az embernek ezt a felfogását az ókori görögök alakították ki, ezért az ember platóni és arisztotelészi felfogásának nevezik. Platón nagyon szemléletesen úgy írja le az embert, mint állati testbe zárt istent. Következésképpen a halál egyfajta felszabadulás az ember számára. Ekkor újra istenné válik. ¹

Az embernek ez a felfogása ma is nagy népszerűségnek örvend, és számos vallásban, különösen a kereszténységben megtalálható.

2. Az ókori görögök óta létezik egy alternatív felfogás is – a sztoikus és epikureus emberkép. E nézet szerint az egész ember kizárólag kémia, és ebből származnak a lelki képességek is. Az evolúciós alapú orvostudomány és a tudományok többsége ma is ezt a meglehetősen egyszerű emberképet vallja. E nézet szerint a szerelem vagy a szenvedély a sejtekben történő „égés” révén keletkezik.

3. Az eddig elmondottak fényében kétségbevonhatatlan bizonyíték, hogy az anyag önmagában nem képes megmagyarázni az emberi lény felépítését és működését. A természet törvénye szerint szükségszerű, hogy a testet olyan erő irányítsa, amelyet nem tud saját maga számára előállítani. Ezért hihető, hogy az emberi lény két egységből áll: testből és lélekből. Harmadik egységet nem találtam, de a test és a lélek egymásra utaltsága alapján – az egyik nem tud semmit sem tenni a másik nélkül – a „lélek” kifejezés jól jellemzi ezt a tényt. Az ember tehát egy élő lélek, amely lélekből és testből áll.

Ennek illusztrálására jó hasonlat a víz összetétele. A víz (H₂O) akkor van jelen, ha oxigén és hidrogén együtt van. Ahogy a víz két elemből áll, úgy az élő lélek is két, egymástól elválaszthatatlan elemből áll. Ha a víz elemeit szétválasztjuk, akkor az már nem víz, hanem oxigén és hidrogén. Ha a lélek és a test elválik egymástól, az ember halott. Ez azt jelenti, hogy az élő lélek már nem létezik, csak az elválasztott elemek, a lélek és a test. Az emberi lény csak akkor tud működni, ha mindkét entitás együtt működik.

A lélek és a test közötti együttműködés másik szemléltetője a zongorista és a zongora közötti kapcsolat. A zongora önmagában nem képes hangokat produkálni. A játékos sem tud zongoramuzsikát előállítani a zongora nélkül. Zene csak akkor jön létre, ha a játékos és a zongora együtt dolgozik. A zene a játékos és a hangszer együttműködéséből jön létre. Ugyanígy az élő lélek is a lélek és a test kölcsönhatásának eredménye. A test a zongora, a lélek a játékos. A két különböző összetevő egy új egységet eredményez, az élő lelket. A törvény szerint kölcsönös függőségben vannak, de a testet a lélek irányítja. Ha szétválasztás történik, nincs többé zene. Az élet akkor ér véget, amikor a lélek elhagyja a testet.

A lélek és a test tehát funkcionális egységet alkot. Mindkettő csak együtt működhet. Mindazonáltal a lélek a test felett áll és irányítja azt. A test a maga részéről olyan meghatározott képességekkel rendelkezik, amelyeket a lélek nem tud felülírni. Ez azt jelenti, hogy bár ha a lélek irányítja is a testet, az nem tud többet tenni a testtel, mint amire a test képes. Ezért van az, hogy az emberi lelket a test korlátozza.

Ez világossá teszi, hogy az öt emberi érzékszerv – érzés, látás, szaglás, ízlelés és hallás – csak a test és a lélek együttműködésével létezhet. A fizikai információ az idegeken keresztül a testen át eljut az agykéregbe, majd a lélek elé kerül, amely érzi, szagolja, látja, hallja vagy ízleli azt. A lélek gondolkodási képessége szintén az agykéregtől függ. A lélek önmagában gondolkodik, de nem az agykéreg nélkül. Ahogyan a lábak a járásra szolgálnak, bár önmagukban nem tudnak járni, a lélek sem tud gondolkodni működő agy nélkül. Mindkét egység mindig részt vesz mindenben, amit az ember tesz.

Reuter, H. (2014): A pszichológia története. Hogrefe, pp. 31-45. ↩